Ebben a történetben egy olyan élelmiszeripari vállalatot mutatunk be, ahol halkonzervet állítanak elő, illetve bepillanthat a légfüggönyeik kiválasztási folyamatába is. A cég vezetősége azután kereste meg az Airtècnics csapatát, miután látták, hogy a friss hal mennyi különböző rovart vonzott az árurakodó területre, főképp legyeket. Egyúttal a hűtőkamrákra általában jellemző problémákra is szerettek volna megoldást találni.
Rövid keresés után az Airtècnics személyében megtalálták a tökéletes üzleti partnert a problémájuk megoldásához. Helyszíni felmérést végeztünk mindkét gyártóüzemükben, melyek közül egy Spanyolországban, egy pedig Marokkóban található, hogy megismerhessük a helyszínekre és épületekre jellemző pontos követelményeket.
A sós környezet, amelyben a gyártóüzemek elhelyezkednek, rendkívül korrozív hatású. Éppen ezért rozsdamentes anyagokra és IP55 védelemre esett a választás. Ez lehetővé teszi az állagmegóvásukat, és sokkal hosszabb lehet a hasznos élettartamuk, valamint nagyban leegyszerűsíti a karbantartásukat is.
A levantei üzemben három darab IP55 védelemmel rendelkező Kool hűtőkamrai légfüggöny került telepítésre. Az IP55 védelem annyit jelent, hogy a motor kialakításának köszönhetően annak működését nem befolyásolja a por vagy a víz megjelenése, mivel azok nem juthatnak be. Ebben az esetben a légfüggöny vezérlése IP65 szintű megerősítést is kapott, vagyis teljes mértékű porvédelmet.
A marokkói üzemben számos légfüggöny került felszerelésre mind a hűtőkamráknál, mind rovarvédelmi célból. A rovarvédelmi légfüggönyök a haláru be- és kirakodó területek ajtajainál kerültek telepítésre. Az előállított termékek által odavonzott rovarok ezt követően már nem jutottak be az épületekbe. Ezeket a Fly rovarvédelmi légfüggönyöket és az üzem területén felszerelt többi légfüggönyt is IP55 és rozsdamentes acél védelemmel láttuk el.
A Fly KL légfüggönyre jellemző részlet a kiemeneti fúvóka kiegészítése, amellyel a kiáramlási részen felgyorsul a légfüggöny légáramlása, így még erősebb láthatatlan akadályt képez, mellyel távol tartja a rovarokat, bizonyos rágcsálókat, és eltereli azokat a bejárattól.
A dobozolóüzemben a légfüggönyök felszerelése óta a korábban tapasztalt problémák jelentős mértékben csökkentek, és maradéktalanul elégedettek az Airtècnics berendezések beszerzésével.
Amennyiben vállalata kényelmi vagy egészségügyi kihívásaira keres megoldást, forduljon hozzánk bizalommal. Csapatunk jól képzett szakértői segítenek igényei felmérésében, és tanácsot adnak az egyedi problémának a legjobban megfelelő megoldás beszerzésében.
További kapcsolódó hírek: